DSIDA JENŐ

 Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.

Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.

Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!

Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!

Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

ÉDESANYÁM

Karjának erős várfala mögött
Kicsiny életem boldogan pihen.
Ha szól, ha rám néz, ha megcsókolgat,
Arcom felderül, örvend a szívem.

Nem roskadozok gond terhe alatt,
Ő hordja mindazt nemes szívén,

Én csak bevárom csendben, boldogan
Amint sok jóval nyúl keze felém.

Dsida Jenő: Édesanyám keze

A legáldottabb kéz a földön,

a te kezed jó Anyám

Rettentő semmi mélyén álltam

Közelgő létem hajnalán;

A te két kezed volt a mentőm

s a fényes földre helyezett…

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Ez a kéz áldja, szenteli meg

A napnak étkét, italát

Ez a kéz vállalt életére

Gyilkos robotban rabigát,

Ez tette értünk nappalokká

A nyugodalmi perceket…

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,

Ha éjsötétbe dőlt a föld,

Hányszor csordúlt a bánat könnye,

Amit szememről letörölt,

Hányszor ölelt a szent kebelre,

Mely csupa, csupa szeretet! –

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Ha megkondult az est harangja

Keresztvetésre tanitott,

Felmutatott a csillagokra,

Úgy magyarázta: ki van ott;

Vasárnaponként kora reggel

A kis templomba vezetett…

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Lábam alól, ha néha, néha

El is tévedt az igaz út,

Ujjaid rögtön megmutatták:

Látod a vétek szörnyü rút! –

Ne hidd Anyám, ne hidd hogy egykor

Feledni birnám ezeket!…

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Oh, hogy igy drága két kezeddel

Soká vezess még, adja ég;

Ha csókot merek adni rája

Tudjam, hogy lelkem tiszta még.

Tudtam, hogy egy más, szebb hazában

A szent jövendő nem veszett! –

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

A legáldottabb kéz a földön

A te két kezed, jó Anyám!

Mindenki áldja közeledben:

Hát én hogy is ne áldanám?!

Tudom megáldja Istenünk is,

Az örök Jóság s Szeretet! –

Némán, nagy, forró áhitattal,

Csókolom meg a kezedet!

1924