ANYÁM
Ajándékul adott téged az Isten,
Ahogy földnek adta a napot;
Aranynál is drágább vagy nékem,
Az Úrnak érted hálát adok.
Nyári tűzben vagy a fagyos télben,
Nyomodban mindig virág fakad:
Nyugalmat találok közeledben,
Nyereség nekem minden szavad.
Áldom Istent érted éjjel-nappal,
Áldozatod nem felejtem el;
Átadom most e pár virágszállal,
Átadom, mit szó sem mondhat el.
Messze sodorhat tőled az élet,
Mégis mindig gondolok reád;
Magammal hordom szent örökséged,
Megőrizem arcod mosolyát.
ÉDESANYÁM ELKÍSÉR
Édesanyám fogta kezem,
Amikor járni tanultam;
Még most is emlékezem,
Hányszor a karjába hulltam!
Szeme kísért át az utcán
Egészen az iskoláig,
És a kis kapuban várt rám
Este a késő óráig.
Majd az élet viharában
Anyám szíve tovább kísért,
Bármilyen messze is jártam
Imája mindig utolért.
ANYÁM IMÁJA
Sok vad vihar vonult el már fölöttem.
Mindből kivezetett az Úr. Nem értem,
hogy? s miért? De jól tudom, hogy közben
Anyám imádkozik.
Kifente nyelvtőrét sok ellenségem,
hogy belémdöfje. Most megszégyenülten
vonulnak félre. Nem tudják, hogy értem
Anyám imádkozik.
Hányszor hevertem Illés-keserűen
a kétség fenyőlombja csalfa hűsén!
Most mégis ujjongok. De otthon csöndben
Anyám imádkozik.
Az élet útja nem mindig derűs.
Én gyakran jártam az árnyak sűrű mélyét.
Hogy mégis fényben élek? Csöndben? Békén?
Anyám imádkozik.
Jöhet – míg élek – bármi, én a félést
Nem ismerem. Megyek előre bátran.
Legyőzöm lelkem minden ellenségét…
Anyám imádkozik.
