KUN MAGDOLNA versei , vegyes versek

Anyák napi köszöntő

Megsimítom arcod, mama,

és megköszönöm azt,

hogy a legszeretőbb, legigazabb

édesanya vagy.

Bár tudom, oly csekély dolog

e néhány szál virág,

amivel kifejezhetem a gyermeki hálát,

de ebben a néhány szál virágban

nagy kincs van, mama.

hisz szirmaiban rejtőzködik

tőled kapott szívverésem

lüktető zaja.

Kun Magdolna

Az anyák élete

Néha oly fájdalmas, oly szomorú az anyák élete,
főleg hogyha fogytán van hitük ereje,
s ha már nincs meg bennük az a régi kitartás,
mivel ledönthettek maguk előtt minden akadályt.

Néha túl nehéz az anyáknak akként cselekedni,
hogy fájdalmukat ne lássa, ne ismerje senki,
s hogy gyermeküknek az életről is úgy meséljenek,
mintha az nem csalna szemükbe soha könnyeket.

Néha az anyák is erőtlenné válnak,
de csak mennek előre, és sohasem hátrálnak,
mert szívük hatja őket, s az a nagy-nagy szeretet,
amivel halálukig védelmezik gyermekeiket.

Kun Magdolna

Téphetetlen kötelék

Van olyan kötelék, amit el nem lehet tépni,
addig, míg a szeretet erőssége védi,
hisz a szeretet erejénél nincs hatalmasabb,
mert az a szívben gyökerez új hajtásokat.

A jó anyai szívek mind-mind ilyenek,
érzelemmel, szeretettel, hűséggel teltek,
hogy téphetetlen legyen az-az erős kötelék,
mely szívéhez láncolja gyermeke szívét.

Kun Magdolna

Kun Magdolna: A szív háza

Jó lenne egy másik ház, ahol úgy, mint régen,

vigasztalást nyernék nagymamám ölében,

mert az a kicsi ház, ahol nagymamám lakott,

nem őriz már semmi szeretet-nyomot.

Hisz idegenek lakják, idegenek védik

szeretteim ott hagyott szívbéli emlékit,

csak néhány darab földrög az, mely őrizheti még

belerögzült lábnyomuk pormélyedését.

Jó lenne egy másik ház, miben újra élne minden,

ahol nagymamám és nagypapám nevelhetne engem,

s ahol vén cseresznyefánkon lelne menedéket

az a füttyös sárgarigó, mely szép tavaszkor ébred.

Volt egy kedves otthon

Volt egy kedves otthon, gyermekkorom háza,

ahol az érzések kapuja sosem volt bezárva,

mert mind nyitottak voltunk a jóságra, a szépre,

s mindarra mi megtanított az igaz emberségre.

Megtanultuk, hogy érzés nélkül élni nem lehet,

hiszen mit sem ér a szív, ha fagyos, jégderes,

ha nem olvasztja fel azt a könnyek melegsége,

mely olykor-olykor megcsillan az emberek szemébe.

Egyre többször előfordul, hogy a múltba révedek,

hogy tisztán lássam magam előtt a régi képeket,

s mind-mind azon szeretteim kiknek érző szíve, lelke,

jóravaló emberségük énbelém nevelte.

Kiknek szíveibe nevelték az igaz emberséget,

azok sosem feledik el az otthon melegséget,

mert a múlt újra láttatja majd azokat a régi képeket,

melyekben értékkel bír ma is az otthon és a szeretet.

Kun Magdolna

A régi ház

Szegényen éltünk, de sosem hittük azt,

hogy az a boldog, aki nálunk sokkal gazdagabb,

mert miénk volt a rét, az erdő, kis patak,

a nyári szélben hajladozó búzaáradat.

S miénk volt a féktelen nagy gyermekszabadság,

mit sosem pótolt volna a kincs és gazdagság,

mert hiába a jómódúság, a sok-sok ékes kincs,

ha nincs olyan emlékünk, mi a múltból visszaint.

Minden olyan emlék, mi a múltból visszaint,

a legkönnyesebb napon is mosollyal kacsint,

hisz boldogsággal telik meg szívünk és a lelkünk,

mikor a csodás gyermekkoron újra elmerengünk.

Vers:Kun Magdolna

Szelíd félelem

Az anyák szívében soha nincsen béke,
mert abban fogantatik az aggódás érzése,
s abban fogantatik az a szelíd félelem,
mely az élettel szemben olyan védtelen.

Az anyák gyönge szíve, oly sokat kibír,
akármennyi könny az, mit titkolva elsír,
mert a Jóisten minden könnybe belerejtette
azt a végtelen kitartást, mely hőssé edzette

Kun Magdolna

Anyák napjára

Ma szomorúan nézem a csillag-teli eget,
és néma gyászú perceimben arra gondolok,
drága, anyám, ott fenn, ahol minden csupa fény,
ki kíván neked szép Anyák napot.

Ki köszönt fel, ki mondja el azon szavakat,
melyek felhangozzák lelked dallam-muzsikáit,
azon muzsikákat, melyeknek minden ütemén
ezer színben nyíló tulipán virágzik.

Ki ölel át féltő szívvel, s ki csókolja kezed,
azt az áldott kezet mely ringatott és védett,
mikor a sors kíméletlensége szilánkokra zúzta
a belőled merített élet- reménységet.

Mondd, hogyan üzenhetnék e messzi távolságból,
hogy elérjen hozzád minden hála szó,
és hogy újra érezd szívemnek azon dobbanását,
mely szíved alatt volt egykor hallható.

Tudom a szeretetnek nincs úti-akadálya,
nincs gátja és fala sem, melyet le nem dönthetne,
így hát néhány kedves szót sóhajtok a mennybe,
szeretlek anya, szeretlek, most és örökre.

vers:Kun Magdolna

Egy élettel felér

Ma elnémulok, Mama, és szótlan maradok,
hogy a csendet ne törjék belső szívzajok,
sem az a zokogás mely szívem hervasztja,
mióta angyalszárnyad felhőt hasít fenn a magasba.

Ma mosolyt idéz, Mama, minden perc és óra,
mit veled élhettem meg a boldog gyermekkorba,
azon korba Mama, melyben mindig visszatér
néhány Anyák napi emlék, mely egy élettel felér.

Kun Magdolna

Csodálatos anyák

Ki az, ki mindennap megköszöni léted,
ki két szemedben látja a világmindenséget.
Aki egyetlen bántásodért ölni volna képes,
s aki önnön életét is feláldozna érted.

Mondd, ki az, kinek éjei, s nappalai éke,
csengő-bongó hangodnak édes-bús meséje,
mit megértéssel hallgat, szeretettel vigyáz,
hisz kincsnek veszi minden Istenáldott szavát.

Ki az ki sors utadon sosem hagy majd cserbe,
kinek ott szárnyal melletted gondolata, lelke,
kinek egyszerű kívánsága csupán annyi csak,
hogy tőle kapott életedet soha fel ne add.

Mondd ki az, ki lelkedbe mélyen belelát,
és messziről is tisztán hallja szíved sóhaját.
Aki felnőtt emberként is kisgyermeknek lát,
s aki egy életen át hálás azért, hogy a te anyád.

Kun Magdolna

Az élet ajándékai

Mikor a szívem alatt hordtalak,
nem volt nálam boldogabb,
mert tudtam, hogy amit kaptam,
Isten ajándéka lesz minden pillanatban.

Mikor te hordtad szíved alatt gyermeked,
már tudtam, hogy az élet elkényeztetett,
mert általad született egy kicsi unokám,
aki ekképpen szólít, drága Nagymamám.

Vigyázd ezt a kincset drága gyermekem,
hogy érezhessem én is, tűnő életem
megadta mindazt mire egy ember vágyhat,
hisz ölelhetlek téged és pici unokámat.

Kun Magdolna

Kun Magdolna: Gyertyaláng

Gyertyalángban keresem arcodat mama,
pislákoló fénye tán megmutathatja,
azt a távoli világot, hová nem ér el kezem,
hiába akarom szívvel-lélekkel.

Kutatom, keresem szép tekinteted,
azt ami oly sokszor átmelegített,
mikor tévelygő léptem sárban topogott,
nem lelve karod, mely bizton ringatott.

Csak egy percre idézhetném áldott mosolyod,
azt, ami hazatértkor sokszor fogadott,
amiben annyi, de annyi szeretet lapult,
mint amennyi csillag már éji csendbe hullt.

Ha még egyszer hallhatnám intő szavadat,
magamba zárnám halkult hangodat,
mert most már tudom mama, milyen nélküled,
milyen, ha valóságod világa nem lehet már több,
mint egy emberöltőnyi szép emlékezet.

Az anyák már csak ilyenek

Ki az, ki mindennap megköszöni léted,
ki két szemedben látja a világmindenséget.
Aki egyetlen bántásodért ölni volna képes,
s aki önnön életét is feláldozna érted.

Mondd, ki az, kinek éjei, s nappalai éke,
csengő-bongó hangodnak édes-bús meséje,
mit megértéssel hallgat, szeretettel vigyáz,
hisz kincsnek veszi minden Istenáldott szavát.

Ki az ki sors utadon sosem hagy majd cserbe,
kinek ott szárnyal melletted gondolata, lelke,
kinek egyszerű kívánsága csupán annyi csak,
hogy tőle kapott életedet soha fel ne add.

Mondd ki az, ki lelkedbe mélyen belelát,
és messziről is tisztán hallja szíved sóhaját.
Aki felnőtt emberként is kisgyermeknek lát,
s aki egy életen át hálás azért, hogy a te anyád.

Kun Magdolna

Addig lehetsz gyermek

Addig lehetsz gyermek, míg anyád, apád él,
míg nem sebzi meg szíved az a hiányszenvedés,
mely akkor tör majd elő, ha már sírjaiknál állsz,
és könnyezve ölelsz át pár vérző kőrózsát.

Addig mondhatod el, hogy nem vagy te is árva,
míg van, aki hazavár a gyermekkori házba,
és büszkeséggel ajtót nyit, mint egy előkelő úrnak,
kinek léptei nyomára könnycseppjei hullnak.

Addig lehetsz boldog, és tisztalelkű gyermek,
míg vannak, akik féltőszívvel, lágyan megölelnek,
és minden este elmondják azt az esdő, halk imát,
melyben azt kérik, a Jóisten vigyázzon reád.

Kun Magdolna

Szeresd a szüleid

Szeresd édesanyád, és szeresd az apád,
mert tőlük kaptad életed földhöz kötött jogát,
s tőlük kaptad azt a varázslatos csodát,
mely gyermekeid szeméből fényként tekint reád.

Tiszteld édesanyád, és tiszteld az apád,
hisz általuk szépül meg ez a bűnnel teli világ,
s te is általuk létezhetsz biztonságosságban,
addig amíg lelkeikben élni akarás van.

Becsüld az édesanyád, és becsüld az apád,
mert akképpen néznek fel gyermekeid reád,
s ha azt látják, hogy szüleid nem becsülted meg,
elveszíted általuk hitt emberségedet.

Kun Magdolna

Szívünk otthona

Öregedő szívünk egyre jobban vágyja,
hogy utat leljünk még egyszer a gyermekkori házba.
Oda hol tárt karokkal fogadtak, ha olykor-olykor néha,
fájdalmas könnyeink szemeinket marta.

Ahogy az idő halad felettünk, egyre jobban értjük,
milyen is volt szüleinknek néma szenvedésük,
az a kínzó szenvedés mit talán akkor éreztek,
mikor tudatosult bennük is, hogy öregek lettek.

Mert ki tudatában van annak, hogy megöregedett,
egyre jobban értékeli ezt a röpke életet,
s egyre jobban fájja, hogy minden könny hiába,
már csak az emlék vihet vissza szívünk otthonába.

Kun Magdolna

Kun Magdolna
Anyám tanítása

Anyám megtanított arra, hogy túlélő legyek,
és soha ne veszítsem el azon hitemet,
mely erőt és kitartást ad mindahhoz a perchez,
amik sűrűn záporozó könnyhullással telnek.

Anyám megtanított arra, hogy lesznek emberek,
kik a legnagyobb bajban is mellettem lesznek,
és minden árnyat minden borút elhessegetnek,
amelyek szívemre, lelkemre ránehezedtek.

Anyám megtanított arra, hogy nem a gazdagság
az amiben meglelhetem az élet jutalmát,
ha nem az a szeretet amivel majd körülölelnek
azok, akik önzetlenül velem éreznek.

Anyám megtanított arra, hogy mindent becsüljek,
ami a szívnek, léleknek oly nagyon kedves,
mert jöhet olyan idő mikor más semmi sem marad,
csak az emlékekbe rejtett boldogság-tudat.

Miért is várják annyira

Miért is várja annyira dédelgetett unokáját a nagymama,
s miért sóhajt fel annyiszor könnyes szemmel a nagypapa?
Mert ők már tudják, hogy azt az időt, mit Isten adott nékik,
odafenn az égiek már nagyon szűken mérik.

Ezért hát minden perc, minden óra, minden egyes nap,
amit az unokákkal eltölthetnek, nékik ajándék marad.
Ajándék mit büszkén visznek arra a hosszú-hosszú útra,
ahol a szív hálaszavát már csak a szélzúgása fújja.

Minden áldott lelkű nagymama, és drága nagypapa,
gyermekeit látja viszont, hőn szeretett, hőn imádott unokáiba,
és ifjúkori erejét, mit a hosszú évek alatt rég elvesztett már,
s mit most visszahozott számára két fénylő kis szempár.

Kun Magdolna

Unokáimnak

Az én nagymamám is úgy szeretett engem,
mint ahogy én, szeretlek téged drága kicsi kincsem,
hisz áldott karja oly féltéssel, gyengédséggel védett,
hogy sosem mert bántani ez a kíméletlen élet.

Amíg az Ő karjai ölelt és oltalmazott engem,
mindig győztes voltam a gonoszsággal szemben,
mert az a nagy-nagy szeretet mely jó szívéből áradt,
sosem engedte meg, hogy a bánat útján járjak.

Tudod, ő már fentről vigyáz, fentről óv meg engem,
hogy hátralévő életem nyugalommal teljen,
s hogy legyen időm elmesélni mindennap neked,
milyen az a nagymama szív, mely halálig szeret.

Kun Magdolna

A te nagymamád

Ki az, aki odafigyel rád,
ki meghallgat, ha kéred, és jó tanácsot ád.
Ki türelmes veled, ki féltőn ölel át,
s ha sírsz, letörli könnyednek sűrű záporát.

Ki az, aki dédelget, imádkozik érted,
és kéri a Jóistent, hogy segítsen meg téged.
Mert tudja, önnön élete csak akkor lesz nyugodt,
ha az Úr, úgy, mint ő, védelmezni fog.

Ki az, kinek te vagy legdrágábbik kincse,
egyszerű életének világnyi értelme,
s az a mindennél többet érő megvalósult álom,
mely túlszárnyalja magát életen-halálon.

Ki az, aki felmagasztal, ki nagyon büszke rád,
s ha megvisel az élet is, gyönyörűnek lát,
nem más, nem más, mint a te drága nagymamád,
ki halálának napjáig hűséggel vigyáz.

Kun Magdolna

Mint akkor hajdanán

Mikor unokáid öleled nem is gondolsz arra,
hogy öregedő szíved fáradtan dobbanna,
hisz újra éled általuk azokat a boldog éveket,
melyekben szülőként ringattad gyermekeidet.

Mikor unokáid körbeülnek, s mesét mond'sz nekik,
a meghatottság érzésétől szemed könnyezik,
mert úgy látod önmagad, mint akkor hajdanán,
mikor még büszkén lépdeltél az ifjúság nyomán.

Ezért ne engedd, hogy a vén idő átgázoljon rajtad,
és meggyengítse erőd, mely túlélésre biztat,
mert mindaddig, míg unokánk ölelhetnek minket,
az élettettel szemben a halál lesz vesztes.

Kun Magdolna

Soha ne mondd

Soha ne mondd, hogy neked nincs édesanyád,

akkor sem ha átlépte már a csillagok nyomát,

mert az a tény, hogy számodra láthatatlan lett,

nem győzhet meg arról, hogy nem lehet veled.

Hisz az édesanyák szeretetét nem állítják meg

a sötét égen őrt strázsáló csillagseregek,

sem azok az akadályok, melyek meggátolhatnák,

hogy ne simíthassák meg gyermekük haját.

Az anyák halhatatlanok, emlékekben élnek,

csak gondolni kell rájuk, s máris melléd lépnek,

hisz hűséges, szép lelkük el nem hagyja azokat,

kik egykor sírjaikra hintették a rózsaszirmokat.

Kun Magdolna

Hallgass az anyádra

Mikor szívedet keserűség járja,
s úgy érzed nincs senki, ki vigaszt hoz reája,
menj haza, indulj, ne késlekedj hát,
mert csak egy valaki értheti szíved bánatát.

Csak egy valaki adhat megnyugvást neked,
mitől elhiszed azt, hogy minden rendben lesz,
hiszen ő az egyetlenegy ki lelked mélyét látja,
ezért hallgass te is, hallgass az anyádra.

Mert csak édesanyád az, ki nem árthat neked,
ki könnyedebbé teheti a rád rótt terheket,
hisz az ő szíve fáj legjobban, ha látja rajtad azt,
hogy könnyekbe fojtod fájdalmaidat.

Csak édesanyád oldhatja le azon láncokat,
amit az élet olykor súlyként rád aggat,
mert csak ő az kinek szeretete oly mély, s oly erős,

hogy nincs, az-az akadály mit azzal le nem győz.

Kun Magdolna

Mikor anyám elment

Mikor anyám elment, árva lettem én is,
mint az a gazdátlan kutya, kinek kesergésit
csak az Úr értheti meg ott a magasban,
ahol minden érző léleknek angyalszárnya van

Mikor anyám elment, nincstelenné lettem,
mert amim volt azt földporba temettem,
hisz az a gyémánt, amely egy világ kincsét érte,
nem volt más, mint anyám szíve melegsége.

Mikor anyám elment, magányossá váltam,
mert nem volt többé olyan kihez hazavágytam,
hisz az, aki elárvult, kinek nincsen anyja,
régi meleg fészkét már vissza nem kaphatja.

Így csak bolyong és bolyong a temetői úton,
hogy elárvult szívébe még emléktüzet lopjon
abból a pislákoló lángú viaszgyertya fényből,
mely lélekfényárt ont a kéklő messzeségből

Kun Magdolna

Szemem tiszta fénye

Nevelt engem, vigyázott rám, hősiesen védett,
mikor könnyekre sarkalltak a gyermekkori évek,
s mikor szívem fájdította az a sok keserűség,
amit a kíméletlen sors bőséggel kimért.

Ő volt akkor is ott, mikor szükségem volt arra,
hogy átöleljen valakinek óvó, védő karja,
és elhitesse velem, addig nem lehet nagy baj,
míg van olyan, ki vesztesként is hősként vigasztal.

Ő volt az én nagymamám, szemem tiszta fénye,
mely világító csillag volt az élet sűrűjébe,
és útmutató fáklya is, mikor az éjfekete árnyak
gyászszínt kölcsönöztek a lélekragyogásnak.

Ma már csak emlékei vigyáz, az őriz és véd meg,
mikor múltamra fájva vissza-visszanézek,
s mikor halk sóhajjal feltekintek a magasságos égre,
és könnyező imákkal fordulok feléje.

Egyetlenegy szó

Szívem betölti a mérhetetlen szeretet,
s az-az Istenáldott boldogságtudat,
hogy kicsi unokáim ajkáról én is hallhatom
a lelkem simogató" Mama" szavakat.

Mit jelent e szó, azt biz csak azt tudhatja,
kinek dédelgetett unokáit ölelte már karja,
s ki elfeledi betegségét, gyászát, könnyeit,
mikor ezen apróságok viszont ölelik.

Egyetlenegy szó, miben benne van az élet,
s benne van a kitartás, dac és akarat,
ami szükséges ahhoz, hogy értük harcoljunk
akkor is, ha lemenő már előttünk a nap.

Az unokák viszik tovább majd azon érzésünk,
amit szíveik mélyébe most belerejthetünk,
mert az ott is virágot hajt, és ott is tavaszt nyit,
ahol az egyirányú út már örök télbe visz.

Kun Magdolna

Öregségben, betegségben

Öregségben, betegségben ugyanúgy szeress,
mint akkor mikor együtt éltük az ifjúéveket,
és minden gátat letaroltunk mi útjainkba állt,
hogy semmi ne gyengítse az élni akarást.

Öregségben, betegségben fogd a kezemet,
el ne hulljak mellőled, mint az őszi levelek,
mert ha egyszer elszakít'na mellőled a szél,
árvult árvaságom sírig könnyezném.

Öregségben, betegségben, meg ne tagadjál,
akkor sem ha önnön nevem magam sem tudnám,
mert lehet, hogy tudatom már nem emlékezik,
de szívbe égett emlékeim meg nem törhetik.

Mert az mindaddig a napig élénk színben él,
míg fel nem dereng előttem az Istenáldott fény
s míg homoksírom csendhullását meg nem fékezik
azok akik sápadt testem majd földbe temetik.

Kun Magdolna

Anyák napi virágtalanok

Ma én ölelek át minden anyukát,
akinek nem jut e szép napon
néhány szál virág,
aki hálás szavak helyett most is
csak könnyeket kapott,
akinek a szíve belesajogott
abba a végtelen nagy csendbe,
mely magányos napokon
elkeserítette.

Ma én köszönöm meg
gyermekük helyett,
mérhetetlen nagy szeretetüket,
s azt, hogy bátor lelkük elviseli azt,
amibe a szívük olykor
ízekre szakad.

Ma én súgom meg nekik,
hogy az elfeledett hála,
valahol ott ragyog Isten otthonába,
mert Isten megáldja mindazon anyát,
kinek nem jutott e szép napon
néhány szál virág

Kun Magdolna

A legszentebb ember

Te voltál ki feláldoztál sok-sok éjszakát,

mindazért, hogy álmaim és életem vigyázd,

s hogy soha ne legyek másoktól megbántva,

mert tudtad, az neked még kínzóbban fájna.

Te voltál, ki dédelgetett, könnyem letörölte,

mikor a legelső csalódás szívemet sebezte,

s mikor menekülni vágytam, olyan messzire,

ahol már nem sérthette lelkem a gonosz ereje.

Áldást kérek Istentől minden egyes tettre,

ami a jóságot és emberséget én belém nevelte,

s áldást az én jó anyámra, kinek köszönhetem azt,

hogy nincs e nagyvilágon nálam boldogabb.

Hát köszönöm jó anyám azt a sok-sok kitartást,

ami segítette életemben az előbbre jutást,

és megköszönöm azt is, hogy te voltál nekem,

e világi életemben a legszentebb ember.

Kun Magdolna

Mikor már nincs hová menni

Ha majd jó anyánk és jó apánk is messzi útra kél,
s régi házunk, otthonunk is csak emlékünkben él,
könnyes szemmel nézünk fel a csillag teli égre,
s ott kutatjuk nyomát annak, ki lépteink kísérte.

Mert mikor már nincs otthon hová haza lehet menni,
s nincsenek meg azok sem, kik hűn tudtak szeretni,
elveszett árvák leszünk, kik többé nem lelik helyük,
mert bármerre visz útjuk, nem lesz életük

Ha majd elveszítjük azokat kiket nagyon szerettünk,
magunkba zárkózunk, némán szenvedünk,
hisz fájdalmunkat, mit a szívünk érez, nem értheti más,
csak az, ki már elvesztette anyját és apját.

Kun Magdolna

Ha volna még ki várna

Jó lenne hazamenni, ha volna még otthonom,
s ha abban az otthonban várna valaki,
aki kitárná előttem azt a nap-szított fakaput,
melynek elrozsdálló zárját az idő marta ki.

Jó volna, ha édesanyám fáradt karjaiban
ismét fellelhetném azt a régi biztonságot,
mely éreztette velem, bármily galád sorsom
ölének fészkében oltalmat találok.

Jó volna hazamenni, s kicsit megpihenni
a szőlőlugassal benőtt gangnak hűs kövén,
ahol édesanyám mesélt az életről meséket,
melyekből áradott a jóság, és áradott a fény.

Jó volna még egyszer lágyan megölelni,
s megköszönni néki, hogy megszülethettem,
s megköszönni azt, hogy az ő lelkéből ered
az emberek iránti nagy szeretetem.

Jó volna még utoljára kezét csókolgatván
egy pillantást vetni könnyező szemére,
és szívére rálehelni azt a végtelen nagy hálát,
amiért életet adott az övéért cserébe.

Addig, amíg élnek

Ha még él az édesanyád, s ha még él apád,
mondd el nekik százszor, mily nagy boldogság,
hogy vigyázhatnak téged, és vigasztalhatnak,
mikor szemedből a könnyek arcodra futnak.

Ha még él az édesanyád, s ha még él apád,
meg ne tagadd tőlük a szeretet szavát,
mert számukra a te szavaid, sokkal többet érnek,
mint azoké kik róluk dicshimnuszt regélnek.

Ha még él az édesanyád, s ha még él apád,
oszd meg velük szíved, lelked vagyonát,
mert tudnod kell, nekik nem kell ékes gazdagság,
csak annyi kell, gyermekükben magukat lássák.

Látod, én már nem tehetem, hogy köszönetet mondjak
azoknak kik értem mindent feláldoztak
azért, hogy az én életem sokkal szebb legyen
mint azoké, kiknek földi útján gyász és könny terem.

Ezért hát addig becsüld, tiszteld, szeresd őket,
amíg reájuk nem takarják a síri szemfedőket,
mert akkor már hiába a hála, s hiába a köszönet,
síron túlra nem hallik felzokogó üzenet.

Kun Magdolna

Legdrágább kincsek

Kicsit sem sejtheted milyen gazdag vagy,

míg hőn szeretett szüleid oltalmazhatnak.

Míg édesapád karja erős védőbástyád,

melyben mindig megleled léted biztonságát.

Nem is tudhatod mily szerencsés vagy,

míg anyád szeme tükrében látod magadat,

és gyönyörködve nézheted, hogyan csillan meg

néhány örömkönny, mikor rád nevet.

Kincsek Ők hidd el, a legdrágábbik kincsek,

melyek minden másnál szebben tündökölnek,

mert a szeretet fénye az mely át-át siklik rajtuk,

mikor kóborló lépted a szülőházig eljut.

Becsüld és tiszteld őket, mert nem pótolható

az a mély szeretet mely szívükből való,

hiszen az Ő szívük az melynek minden dobbanása,

önnön szívverésed dallamát vigyázza.

Kun Magdolna

Ott fenn a magasban

Ma a mennyország is ékes díszbe öltözött,
ott fenn a magasban a csillagok között,
ahol harang dallam csendül, lágy orgona szól,
s ahol minden szelíd arcon fájás bujdokol.

Mert ma a mennyországban is felköszöntik szépen
azon anyákat, kik fenn vannak az égben,
akik gyöngykönnyeket sírnak, vadrózsákat lépnek,
s akik zokogva siratnak minden földi évet.

Ma minden egyes édesanyát átölel az Isten,
hogy hiány-fájdalmukon kicsit könnyíthessen,
mikor azok szívszorító bánatukban letekintenek
önnön gyermekükre, kik értük könnyeznek.

Ma az égben és a földön is róluk szól az ének,
és feléjük száll minden ima, melyek sóhajoktól égnek,
mert az anyák voltak, s lesznek, kiket hőssé avatnak,
azon percben mikor gyermeküknek életet adnak.

Kun Magdolna

Míg élek, te is élsz

Míg élek, te is élsz, jó anyám, velem,
mert istenáldott emléked el nem engedem,
hisz ma is olyan mintha csak mélyen álmodnám,
hogy elszakított tőlem a mennyei világ.

Bárhová indulok, te lábnyomomban jársz,
mint útmutató fény, mely léptemre vigyáz,
s mint szelíd hang, mely bátorít, ha vesztésre ítél
bűneimért fenn a magasságos ég.

Mert hiába nagy közöttünk az elválasztó tér,
ha szeretetünk, anyám szívtől szívig ér,
s ha téphetetlen bennünk az-az erős kötelék,
mely oldhatatlan gúzsba köti múltunk emlékét.

Kun Magdolna

Magányos estéken

Magányos estéken, mikor senki sincs velem,
nézem a fotód, mama, és rád emlékezem.
Ujjammal megsimítom áldott arcodat,
s azt kérdem magamtól, vajon most hol vagy.

Ott ahol szép lelked otthonra talált,
van-e olyan drága, mama, aki úgy ölelhet át,
ahogyan én öleltelek, ahogyan én szerettelek,
mikor még kezembe tarthattam fáradt kezedet.

Magányos estéken könnyem hullatom,
mert napról-napra nagyobb azon bánatom,
hogy a kettőnk közti távolságot le nem győzhetem,
bárhogy fáj is, mama, hogy nem lehetsz velem.

Kun Magdolna

Anyámról álmodtam

Álmomban anyám láttam, ifjan, erősen.
Nem volt ránc az arcán, sem könny a szemében.
A konyhában szorgoskodott, ott serénykedett,
mint ki bizton tudja, hogy arra tévedek.

Szép volt ez az álom, tündérien szép,
mert újra átélhettem az otthon melegét,
és újra érezhettem azt a fahéjas kalács-illatot,
mely ünnepivé tett sok múlt-pillanatot.

Mikor anyámmal álmodom, boldogan kelek,
mert tudom, van még hely, hová hazamehetek,
hisz amíg az álmok világában anyámra lelek,
én sem lehetek elárvult gyerek.

Kun Magdolna

Anyámról álmodtam

Anyámról álmodtam, arcom simogatta.
Lágy kezével most is könnyem szárította,
miközben halk szavakkal azt súgta nekem,
én mindig a szívedben leszek édes gyermekem.

Soha ne az égben keress a csillagok között,
hanem lelked mélyén, mert ott rejtőzködök.
Hiába hullattak rám sárga porszemet,
attól én még hidd el, hogy élek, s lélegzek.

Én Anyámra néztem, ő meg vissza rám,
s mindketten tudtuk, hogy az-az összetartozás,
amire az Isteni kéz ma is angyalként vigyáz,
mindig nyitottá tesz két vérző szívhatárt.

Kun Magdolna

Édesanyák

Az anyák mindig rejtett könnyel sírnak,
magukba halkítva zokogásukat,
hogy ne lássák, mikor zajtalan csendjükben
zokszó és jaj nélkül porba hullanak.

Mert az anyák tudják, ha veszítenek is,
marad még bennük annyi kitartás,
mely minden lélekharcon felülemelkedik,
akkor is, ha szívét töri a fájdalom-világ.

Az anyák olyan hősök, kik le nem győzhetők,
mert Istenáldott akaratuk falat, követ porlaszt,
tengervizet lép át, és sziklakövet morzsol,
mindazokért kiket szívük alatt hordtak

Az édesanyák mind-mind fényes-ékszerek,
csillogó gyémántok az éjszakai égen,
olyan mesés drágakövek, olyan ékes kincsek,
melyek túltündöklik magukat a csillagnemzedéken.

Kun Magdolna

Ne szomorkodj anyám

Elfeledtek, anyám, már nem gondolnak rád,

sem közeli rokonok, sem az a sok-sok jó barát,

kik valamikor szerettek, megcsodáltak téged,

mert oly erővel bírt szívedben az élet.

De ne szomorkodj, anyám, mert amíg én élek,

nem halványulhat el gyönyörű emléked,

hisz nekem minden egyes nap, este úgy ér véget,

hogy álmaimba viszem halhatatlan léted.

Álmaimban eleven lesz minden, ami holt,

mit múlandó életedben a halál letarolt,

mert álmaimban, anyám, még az is lehetséges,

hogy utolérje léptem csillagfényű lépted.

Kun Magdolna

Óvó ölelés

Az édesanyád karjai védelmeztek téged,

mikor fájdalom gyötört, mikor ifjú szíved vérzett,

s mikor az első könnyes csalódás kínját élted át,

amibe veled együtt halt szerető anyád.

Ezek az óvó, védő karok vigyázták a léted,

mikor rossz irányba hajtott kamaszmerészséged,

és dacoltál az élettel, és dacoltál a sorssal,

mert hitted, amit teszel, nem egyezik a rosszal.

Ezek az áldott karok ringattak, oltalmaztak téged,

ha nem leltél otthont, sem olyan menedéket,

amelyik biztonságot adott volna mikor érezted,

szabadságra vágyásod túl messze repített.

Ezeket a melengető karokat, nagyon becsüld meg,

hisz csak általuk nyerhetsz boldog életet,

mert mindaddig, míg magad mellett tudhatod, anyád,

ellenség sem lehet ez az embertelen világ.

Kun Magdolna

Anyámat a szíve vitte el

Azt mondják, anyámat, a szíve vitte el.
Az a szív mely egykor értem lüktetett,
s értem fájt minden olyan percet,
amibe az élet belekönnyezett.

Azt mondják, anyám, sokszor látták sírni,
mikor arról beszéltek, mily jó gyermek vagyok,
olyan gyermek, ki sosem szégyellte
azt az érző lelket mit Istentől kapott.

Azt mondják, az ő lelke is fényes csillaggá lett,
s fentről mosolyog rám minden éjszakán,
mikor felhőn szálló sóhajom az égre leheli,
az élet ajándéka te voltál anyám.

Ma már nem mesélnek, anyámról, ismerősei,
feledésbe merült tüneményes léte,
csak én vagyok még, én, ki minden egyes nap
visszahozza őt az élet mezsgyéjére.

Kun Magdolna

Hálás vagyok

Hálás vagyok azért, hogy megöregedtem,
s hogy gyermekeim becsülettel felnevelhettem,
mert így már tudom, többé nem kell attól félni,
hogy árvaként kell nekik az életüket élni.

Hálás vagyok minden percért, mit velük tölthetek,
s hogy érző szívű, szerethető anyjuk lehetek,
aki minden egyes pillanatban megköszöni azt,
hogy fáradt szíve még ma is értük doboghat.

Fotó-vers::Kun Magdolna

Szeresd az öregeket

Szeresd az öregeket, hisz vállukon hordják
az élet kőkemény ólom nehéz súlyát,
melynek nehéz terhe alatt meghajlik a hátuk,
de mégsem panaszkodnak, nincs siránkozásuk.

Csak viszik-viszik azt az elnehezült keresztet,
amit a Jóisten teherként vállukra vettetett,
hogy lássa, kinek meddig bírja cipelni lába
a szilánkokkal tűzdelt életút porába.

Szeresd az öregeket, mintha véred volna,
mintha nagyanyád vagy nagyapád gyönge keze fogna,
mert tőlük tanultuk meg, hogy az-az igaz ember,
ki a halál útján menetel el-elvérző szívvel,
de büszkén tartott fejjel

Kun Magdolna

Nem búcsúztunk el

Nem búcsúztunk el egymástól drága jó anyám,
hisz egyikünk sem tudta, hogy létidőd lejár,
s azt sem, hogy fáradt szíved megáll néhány percre,
mert erőtlenné tette az élet nehéz terhe.

Nem mondhattam el, hogy mennyit jelentett,
mikor könnyes szemmel vártad érkezésemet,
s mikor asztalodon halomba állt az a sok-sok földi jó,
ami csak szép mesékben volt megtalálható.

Már nem köszönhetem meg, hogy röpke életed
a benne lévő percekkel nekem szentelted,
ahogyan azt sem, hogy egykor megjutalmaztál,
azon élettel, amiről te csak álmodni tudtál.

Kun Magdolna

Hirtelen halál

Úgy haltál meg, anyám, hogy nem voltam veled,
mikor fáradt szíved dobbanása hangtalanná lett,
mert nem bírta tovább azt az embertelen hajszát,
mit sorsod írta életed könnycseppekkel rótt rád.

Úgy mentél el, anyám, hogy ne fájjon majd látnom,
mint emelkedsz magasba könnyű pilleszárnyon,
és mint gördül le arcodon néhány bágyadt könnycsepp,
mikor láthatatlan nyomaid a végtelenbe vesznek.

Úgy hagytál itt, anyám, hogy nem mondhattam el,
mindaddig míg én létezem te is létezel,
mert nem engedem emléked, nem engedlek téged,
hisz hozzád köt a vér, anyám, s hozzád köt az élet.

Kun Magdolna

Szép vasárnapok

Hiányoznak anyám a szép vasárnapok,
a csöndes ölelések, a halk panasz-szavak,
és hiányoznak azok a nagy beszélgetések,
melyek oly sokszor félbe maradtak.

Hiányzik aggódó és szelíd féltésed,
mely minden egyes lépésemnél tudatta velem,
hogy van még, aki óv, s van, ki rám vigyáz,
ebben a keserűséggel telt röpke életben.

Hiányzik anyám könnyel telt szemed,
mely sok fájdalmas búcsúzásnál elárulta azt,
hogy eljön az a nap, mikor már bárhogy sietek,
elérhetetlen távolság maradsz.

Kun Magdolna

A vasárnapok itt maradtak

A vasárnapok itt maradtak, csak te mentél el messze.
Csak te olvadtál csillagként a láthatatlan csendbe.
S csak te intettél búcsút, anyám, annak a sok jónak,
amelyek e földön rólad, s rólam szóltak.

Fájnak ezek a színe kopott, szürke ünnepek,
melyekben megtermett egykor a tiszta szeretet,
és megtermett azon jóság, mitől sokszor éreztem,
hogy általad én is emberré lettem.

A vasárnapok itt maradtak, hogy múltként őrizzék
halhatatlan nagyságodnak fényes emlékét,
hisz emléked gyógyítgatja árvult lelkemet,
mikor könnycseppem a sírodra halkan rápereg.

Kun Magdolna

Van még haza utunk

Ha már nincs otthonunk hová haza lehet menni,
ahol minden bút és fájdalmat el lehet feledni,
akkor nem marad számunkra csak azon emlékek,
melyek szíveinkben foglaltak örökös helyet.

Mert a szív által visszahozhatunk minden napot, évet,
ami a jó szülői házban valóságból éledt,
s amiben mindannyian leltünk annyi boldogságot,
amitől szépnek láthattuk az egész nagyvilágot.

Mert a világ is addig volt szép, míg körülöleltek.
azok a simogató kezek melyek megvédelmeztek,
mikor túlságosan megbántottak azon emberek,
kiknek szíveikben nem volt soha szeretet.

Amíg megdobban szívünk, s míg emlékezni tudunk,
nem lehetünk árvák, hisz van még haza utunk,
út mely hazavisz abba a régi kicsi házba,
ahol halhatatlan szeretteink a mi jöttünket várja.

Kun Magdolna

A Jóisten kegyeltjei

A Jóisten az anyákat nagyon szereti,
ezért minden szenvedésük magán viseli,
hogy azok kibírják azt a nagy fájdalmat is,
mely földporig húzza gyönge vállaik.

A Jóisten minden anyát magához ölel,
mikor vérző szíveikben nincs már életjel,
és vigasztalja őket, és áldást oszt nekik,
hogy érezzék mélységes mély szeretetit.

A Jóisten meg-megáll minden sír előtt,
ahol gyermekek siratják a végleg elmenőt,
mert tudja, hogy annál nincs fájdalmasabb,
mint mikor anyákért sírnak az árván maradtak.

Kun Magdolna

Az öregekért

Úgy szeresd az öregeket, mint önnönmagadat,
mert az idő nem kíméli ifjúságodat,
s egykoron te leszel, kinek hajlott lesz a háta,
kinek ezer ránc tapad szemei sarkába.

Úgy szeresd az öregeket, mint magát a gyermeket,
kit körülölel, simogat az anyai szeretet,
hisz az öregek lelke olyan nagyon vágyja,
hogy mindig legyen valaki, ki életük vigyázza.

Úgy szeresd az öregeket, mint egy örömteli napot,
amit az Isteni hatalom ajándékul adott,
s majd úgy óvd őket bajban, gyötrő betegségben,
mintha te lebegnél a halál közelében.

Kun Magdolna

Egyszer mind elmegyünk

Egyszer mind elmegyünk.
Egyszer szárnyat bontunk,
és magasra repülvén majd
vígan röpködünk,
mert minden földi fájdalmat,
minden földi bút,
tiszta tudattal már nem érzékelünk.

S amit nem érzünk, az nem fáj,
és nem vérezi át
az ujjainkra rábilincselt
búcsú kézfogást,
mely utoljára érinti meg
azon kezeket,
melyek ringattak, és simogattak
mikor hitünk elveszett.

Tudom, ott fenn, minden
pihe könnyű lesz,
hisz lenn hagyjuk nehéz
kőkeresztünket,
és csak az jön majd velünk,
ami szívünkben hagyott,
halált is túlélő szeretet-nyomot.

Kun Magdolna

Kik elmentek

Mind, akik elmentek, kik vissza sosem jönnek,

itt hagyták szívüket, s néhány kihullt könnyet,

mely szemeinkben csillan, mikor arra gondolunk,

nélkülük mily árvák, sebzettek vagyunk.

Akik eltávoztak e világból, fentről néznek ránk,

onnan súgják halkan, hogy szép, jó éjszakát,

s onnan kérik a Jóistent, legyen arra gondja,

hogy szíveink a nagy hiányt valahogy kibírja.

Kik elmentek végleg, már vissza sosem térnek,

ám emlékük akkor is éppúgy bennünk élnek,

hiszen minden együtt töltött év, nap vagy akár perc,

örök időt nyert a szívben odabent.

Kun Magdolna

Most értettem meg

Csak most értettem meg, drága, nagymamám,

miért sírtál oly sokszor az élet alkonyán,

s mért volt aggódásom oly mérhetetlen nagy,

mikor megláttam szemedben a bánat árnyakat.

Már tudom, ezek a kihullt, Istenáldott könnyek,

melyek lelked legmélyéből szemeidbe szöktek,

az életet búcsúztatták, s azt a sok múltbéli évet,

melyek az örök hervadás lábnyomába értek.

Látod, drága, mama, most már én is könnyezem,

én is megsiratom múltam, s életem,

mert az én fejem felett is elszálltak azon röpke évek,

melyek tavaszvirágzásról többé nem mesélnek.

Már én is megtanultam, hogy semmi sem örök,

s hogy egyszer biztos véget érnek a földi örömök,

hiszen ha elérünk az út végéhez, nem lesz semmi már,

mely hátrahagyott életünket visszaadhatná.

Vers:Kun Magdolna

Halk ima

Ma anyámért és apámért mondok halk imát.
Abba súgom könny hullatva a szeretet szavát,
hogy odafenn is érezzék, ott se feledjék,
őrizem még szíveiknek édes melegét.

Halk sóhajú imáim mind az égbe szállnak,
ott adnak majd hangot a szeretet szavának,
mely elmeséli nékik, hogy nincs oly távolság,
amin a szív üzenete ne hatolna át.

Ma anyámért és apámért mondok halk imát,
abba rejtem köszönetként a gyermeki hálát,
mely elmondja helyettem,hogy ők voltak nekem
azok kiket mindenkinél jobban szerettem.

Kun Magdolna

Árvábbnál is árvább

Becsüld meg az öregséget, s azt hogy párban élhetsz,
mert sokan vannak, akik ezt már sosem érhették meg.
Hisz aki párja nélkül bolyong még az árvábbnál is árvább,
mert mindent elveszített miért egykor élni próbált.

Adj hálát hát minden napnak, órának és percnek,
amit még szeretett pároddal boldogan eltölthetsz,
mert egyszer mindenkinek eljön az a szívszorító nap,
mikor az emlékeken kívül már semmi sem marad.

Most már úgy éld eztán pároddal a mindennapokat,
hogy azokból a szeretetet soha ki ne hagyd,
hiszen egyedül a szeretet az mit soha le nem győzhet,
sem az idő, sem az élet, melynek halál vet majd véget.

Kun Magdolna

Anyám lelke

Anyám lelke úgy ontotta magából a szépet,
mint festett képeken a mesés virágrétek,
melyeken sok száz pillangószárny rebbent,
mikor a nap első sugara a horizonton felkelt.

Anyám szép lelkében jóságtüze égett,
mely szürke téli estén melegével védett,
hogy ne fázzak, ha a magány hideg éji leple,
borzongást lehel reszkető testemre.

Anyám lelkét ma már Istenkeze tartja,
ő simítja tenyerével, mikor otthonát siratja,
s ő vigyázza két szemének szép ragyogását,
mikor könnyeinek cseppjei elhomályosítják.

Kun Magdolna

Már nincs kit felköszöntenem

Minden Anyák napján könnyes a szemem,
mert nekem már nincs kit felköszöntenem,
nincs, aki örülne a színes tulipánnak,
ki azt mondaná nekem -halálig vigyázlak-

Nekem minden anyák napja éles késszúrás,
itt a szívtájékén, hol minden csupa gyász,
ahol mélységként tátong az a nagy anya-hiány,
amitől elhalkul a szó szép Anyák napján.

Nekem már megszokott dolog a sírás, zokogás,
akkor, mikor más ajkán ott a mosolygás,
és akkor mikor mások majd halkan azt súgják,
- jóságodért édesanyám áldás szálljon rád-

Kun Magdolna

Ha élnél még anyám

Ha élnél még, anyám, elmondanám azt,
mily keserű érzés a „nincsen már” tudat,
hisz az vette el tőlem azokat a boldog napokat,
melyek felragyogták előttem gyermek-múltamat.

Ha élnél még, anyám, csak némán néznélek,
hogy szívembe véssem édes emléked,
s úgy gondoljak rád, mint arra a legbecsesebb ékre,
mit te adtál nékem egy mosolyért cserébe.

Ha élnél még, anyám, megsúgnám neked,
hogy még mindig visszavágyom szeretetedet,
mert te voltál ki úgy szeretett, s úgy imádott engem,
mint senki más, anyám, ebben az életben.

Kun Magdolna

Anyahiány

Minden Anyák napján könnyes a szemem,
mert nekem már nincs kit felköszöntenem,
nincs, aki örülne a színes tulipánnak,
ki azt mondaná nekem -halálig vigyázlak-

Nekem minden Anyák napja éles késszúrás,
itt a szívtájékén, hol minden csupa gyász,
ahol mélységként tátong az a nagy anya-hiány,
amitől elhalkul a szó szép Anyák napján.

Nekem már megszokott dolog a sírás, zokogás,
akkor, mikor más ajkán ott a mosolygás,
és akkor mikor mások majd halkan azt súgják,
- jóságodért édesanyám áldás szálljon rád-

Kun Magdolna

Soha ne mondd

Soha ne mondd, hogy neked nincs édesanyád,
akkor sem ha átlépte már a csillagok nyomát,
mert az a tény, hogy számodra láthatatlan lett,
nem győzhet meg arról, hogy nem lehet veled.

Hisz az édesanyák szeretetét nem állítják meg
a sötét égen őrt strázsáló csillagseregek,
sem azok az akadályok, melyek meggátolhatnák,
hogy ne simíthassák meg gyermekük haját.

Az anyák halhatatlanok, emlékekben élnek,
csak gondolni kell rájuk, s máris melléd lépnek,
hisz hűséges, szép lelkük el nem hagyja azokat,
kik egykor sírjaikra hintették a rózsaszirmokat.

/Kun Magdolna/

Kosárkámban fény

Kosárkámban fény, anyámnak, viszem,
hisz túl sötét ott lenn az a mély verem,
amin nem tör át melengető, éltető sugár,
mely télből a tavaszt kicsalogatná.

Kosárkámban szeretet, anyámnak viszem,
ne higgye, hogy reá már nem emlékezem,
s hogy elfeledtem jóságát, mit örökül hagyott
arra az időre, ha mástól nem kapok.

Kosárkámban élet, anyámnak, viszem,
hogy édes csillagálmából fel-felébredjen,
és oly boldogan öleljen át, mint akkor amikor
először zárt karjaiba születésemkor.

Kun Magdolna

Árvaságunk

Még ma is könnyet ejtek, ha arra gondolok,
mily árvák vagyunk mind, kiknek anyjuk már halott,
árvák és magányosak, mint az a földre hullt levél,
mit kíméletlen görget a jeges, téli szél.

Anya nélkül mind elveszünk, semmik sem vagyunk,
hisz nincs védelmezőnk, és nincsen otthonunk,
ahová nyugodt szívvel mehetnénk, mikor érezzük,
hogy a mérhetetlen fájdalom útját lépkedjük.

Ünneptáján még jobban fáj az a kínzó árvaság,
amin nem változtathat már sem könny, sem zokogás,
mert aki egyszer kinyitotta a mennyek kapuját,
az földi síkot többé sosem léphet át.

Kun Magdolna

Egyszer majd

Egyszer majd a nagymamák is betegek lesznek,
s akkor orcáikra, unokáik könnyet pergetnek,
mert az unokák is jól tudják, hogy a nagymamák,
sokszor bennük lelték meg az élni akarást.

A nagymamák nem adják fel, míg élnek küzdenek,
azokért az unokákért, kik értük könnyeznek,
s akik majd vérző szívvel mondanak pár esdeklő imát,
mikor a nagymamák átlépik a mennyek kapuját.

De a nagymamák szeretetén nem változtat semmi,
mert ők a mennyben is éppúgy tudják majd szeretni
azon drága unokákat kik talán néha-néha nap,
langy könnyekkel öntözgetik sírhantjaikat.

Kun Magdolna

Emlékezés

Anyám font hajamba
színes szalagot.
Anyám volt, ki nekem adott
minden csillagot.

Mikor láztól égett arcom,
pírban lobogott.
két kezének érintése
hűsítést hozott.

Anyám volt, ki esténként
dallal altatott,
s ha ringatott az éj bölcsője,
velem álmodott.

Anyám volt a vigaszom,
ha könnyeim peregtek,
és égben járó vágyaimból
fájdalmak eredtek.

Ő volt az, ki magányszobám
virágkertté tette,
s a benne nyíló szeretetet
lelkemre ölelte.

Ma már nincs vigaszom,
csak szívbe zárult fájdalom.
Ma már temető csendjében
sírom el a bánatom.

Kun Magdolna

Halk ima

Ma anyámért és apámért mondok halk imát.
Abba súgom könny hullatva a szeretet szavát,
hogy odafenn is érezzék, ott se feledjék,
őrizem még szíveiknek édes melegét.

Halk sóhajú imáim mind az égbe szállnak,
ott adnak majd hangot a szeretet szavának,
mely elmeséli nékik, hogy nincs oly távolság,
amin a szív üzenete ne hatolna át.

Ma anyámért és apámért mondok halk imát,
abba rejtem köszönetként a gyermeki hálát,
mely elmondja helyettem,hogy ők voltak nekem
azok kiket mindenkinél jobban szerettem.

Kun Magdolna

Ha a Jóisten megadja

Ha a Jóisten megadja, hogy mellettem maradj,
akkor is, ha eljön a búcsú-pillanat,
én nem kérek mást tőled, csak szorítsd kezemet,
hadd érezzem utoljára a földi meleget.

Mert ki tudja lenn a mélyben, milyen hideg lesz,
ha hópelyheket sír majd a tavaszkikelet,
s ha már minden nyíló virágszirmot elsodort a szél,
oda hol a nyár is csak téli dalt zenél.

Ha a Jóisten megadja, hogy mellettem maradj,
mikor gyönge madár-lelkem égiszárnyat kap,
kérlek vess rám utoljára egy gyöngéd pillantást,
hadd higgyem, odaát is lesz még folytatás.

Kun Magdolna

Lásd meg a szépet

Minden eltékozolt időt,
visszasírunk egyszer,
mert rájövünk,
tele volt az életünk
mosolygós percekkel,
csak későn vettük észre
azt a sok-sok szépet,
ami láthatatlan volt addig,
míg szemünk könnytől égett.

Tudnunk kell
hogy időnk tünékeny
és véges,
s hogy egyszer
földi lábnyomunk is
csillagokba léphet,
oda, hol már nincs olyan út
mely visszavezethetne,
ahhoz a sok eltékozolt
perchez, évhez,
mi könnybe lett temetve.

Vers::Kun Magdolna

Amíg fiatal vagy

Amíg fiatal vagy nem tudhatod azt,
milyenné válsz majd a sok-sok év alatt,
s milyen leszel akkor, ha kezed reszketőn
érinti a villát, és a kanalat.

Amíg fiatal vagy nem is veszed észre,
hogy az idő elmúlik mindenki felett,
s az élet rozsdás szege rajtad is üt majd
begyógyulatlan vérző sebeket.

Így hát, ha látsz egy olyan embert,
akit önnön sorsa már tűzzel bélyegzett,
simogasd meg arcát, töröld le könnyeit,
hadd érezze újra mi a szeretet.

Tudd, bármily könnyű is most az életed,
egykoron majd te is megtapasztalod,
a sors nehéz súlyát csak úgy bírjuk el,
ha lesz mellettünk olyan ki segíteni fog.

Kun Magdolna

Amit te adsz, azt is kapod vissza

Tiszteld az időseket, mert te is tudod azt,
hogy eljön, az-az idő mikor nyomukban haladsz ,
hisz te is leszel fáradt, megtört öregember,
kit az akkori fiatalság nem néz majd jó szemmel.

Nem nézhet jó szemmel, mert tőled tanulja,
hogy az idős ember kolonc, kinek nincsen már haszna,
mert az idő megviselte, szívét gyengítette,
s e fáradt szív már nem győzhet egy fiatallal szembe.

De amikor elítéled a sok gyönge, öreg testet,
jusson mindaz eszedbe, mit teérted is tettek,
hisz nekik köszönheted, hogy egy jobb világ
nyitotta ki előtted az élet kapuját.

Ahogy te viseltetsz azok iránt, kik megöregedtek,
úgy viseltetnek irántad is az ifjak, gyermekek,
hisz a döntő példát te mutatod, ők csak folytatják
azt az elvet mi téged meggyőzni próbált.

Kun Magdolna

Egyszer bekövetkezik

Ha majd anyád s apád már idős ember lesz,
és meggörnyedve cipelik az életterheket,
te adj nekik reményt, ha úgy éreznék majd,
hogy elgyengült szívvel nincs, mi hasznot hajt.

Ha majd anyád és apád vánszorogva járnak,
mert engedtek lábaik az időmúlásának,
legyél te az a gyermek, aki ölbe veszi őket,
hogy érezzék, jó embernek neveltek fel téged.

Mert elhiheted, egyszer bekövetkezik,
hogy a te szíved lesz az a szív, mely elnehezedik,
s a te vállad lesz az, mely nem bírja a terhet,
akárhogy is küzdesz, erőt már nem nyerhetsz.

Kun Magdolna

Ki lesz a következő

Amikor szeretteinket kísérjük a legutolsó útra,
szívünkre nehezedik a bánat nehéz súlya,
mert tudjuk, arról az útról már nincsen visszatérés,
ahol csillagokba fut minden egyes lépés.

Ilyenkor szomorúan mind-mind arra gondolunk,
ki lesz a következő, kit majd fájva siratunk,
s ki lesz az, ki szótlan csenddel búcsút int nekünk,
itt hagyva hiányát, mitől folyvást szenvedünk.

Tudjuk, hogy egyszer majd mi is elmegyünk,
és minket is siratnak, kiket nagyon szeretünk,
mert a sorskönyvében meg van mindenkinek írva,
hogy mikor foglal helyet az égi csillag sorba.

Kun Magdolna

Egyet nem tudhatsz

Minden pénzt és minden vagyont, ami ma tiéd,
holnap talán nélküled szórják szerteszét,
hiszen ha lejár földi léted, minden itt marad,
mert nem vihetsz el semmit, mi fenn gazdagíthat.

Ami egyszer odafenn is gazdaggá tehet,
az nem más, mint mi lelkedben megmaradt neked,
ha szeretet volt benne, majd azt viszed tovább,
de ha kapzsiság, hát nem vár rád csak megaláztatás.

Mert odafenn az érző lelkek mind-mind elítélnek,
azért mert a kapzsiságod soha nem ért véget,
hisz az életed nem szólt másról, csak a gazdagságról,
feledkezve más emberek földi nyomoráról.

Mind, amiről ma még hiszed, hogy téged illethet,
a következő másodpercben már elveszítheted,
mert bármilyen gazdag is vagy, egyet nem tudhatsz,
hogy mennyi idő, az mit néked fentről kiszabtak.

Kun Magdolna

Boldogító erő

Mikor még szívünkben több volt a szeretet,
jobban megbecsültük a napokat, az éveket.
Nem hajszoltuk a pénzt, nem is vágytunk nagyra,
csak mindig annyit kértünk, hogy víz és étel
jusson az asztalra.

Mikor még jobban becsültük, és tiszteltük egymást,
emberibb volt körülöttünk ez a nagyvilág,
hiszen áradtak lelkeinkből a tanult szép mesék,
melyek nehéz sorsú életünket megkönnyítették,
s egyben megszépítették.

Mikor még a szegénység nem volt bűn, sem vétség,
az emberek egymás baját jobban megértették,
és önzetlenül segítették azokat a rászorultakat,
kik valamilyen oknál fogva bajba jutottak.

Akkor még én is hittem, s vallottam, úgy érdemes élni,
hogy szívünk szeretetét bőséggel kell mérni,
mert minél többször adjuk oda szeretetünk másnak,
annál jobban érezhetjük boldogító erejét
az emberi jóságnak.

Kun Magdolna

Mennybe írt levél

Nem tudom drága, anyám eljut-e hozzád
a végtelenben sziporkázó csillagokon át
neked írt levelem, melyben minden ékes szó,
utánad hervadt lelkemből való.

Nem tudom drága, anyám, van-e fenn olyan,
ki elolvassa néked azt, mi szívemből fogan,
s ki megölel majd helyettem, és elmondja neked,
mily nagy kiváltság, hogy szerethettelek.

Én hiszem, hogy a hozzád írott köszönetszavak,
a csillagközi térben is addig bolyongnak,
míg el nem érik nagyságod és meg nem értetik
hogy a múltat az emlékeik visszapergetik.

S minden olyan percet, mikor azt mondtam neked,
te vagy, anyám az-az ember, kit nagyon szeretek,
s akiről tudom és hiszem azt, hogy ott is rám vigyáz,
ahol gazdátlan fű növi be a síri keresztfát.

Kun Magdolna

A magány fájdalma

Elkerülhetetlen, hogy egyszer mind magunk legyünk,
s hogy azok nélkül éljünk, kiket nagyon szeretünk,
mert senkinek nincs megadatva, hogy együtt menjenek
azon hosszú útra, mely vissza nem vezet.

Nem tudjuk elkerülni, hogy a magányosság csendje,
szívünket és, lelkünket meg ne sebezhesse,
s hogy ne könnyeinkkel sirassuk el majdan azokat,
kik életünkhöz, sorsunkhoz hozzá tartoztak.

Mi mind-mind tudjuk, mily keserves az egyedüliség,
az a fojtó szívfájdalom miről beszélni nehéz,
s az a mindennapos túlélő harc azon emberek felett,
kik régen feladták már az életküzdelmet.

Ha magányos embert látsz, kit könnyes csendje kínoz,
szólj hozzá egy pár szót, adj szívednek hangot,
mert talán ez a bátorító, biztató hang sarkallja majd arra,
hogy ne bukjon el idő előtt az egyedüli harcba.

Kun Magdolna

Anyám sírjánál

Sírodra borulok anyám, hogy te is érezhesd
a szívemből feléd áradó életjeleket,
s te is hallhasd, hogy dobog, hogy ver ütemet,
mikor fejfádra pár könny fájva rápereg.

Mert nem szűnik hiányod, nem szűnik a gyász,
mióta reád zúdították a föld homokporát.
s mióta szép szemednek fényét megcsorbította
kitörő könnyem mely ráhullt sírodra.

Így van ez drága Anyám, nem hagy árvaságom,
sem az a tudat, hogy nincs már, aki várjon,
mert aki engem hazavárt, s aki egykor életet adott,
túllépte azt a határt, amin én által juthatok.

Kun Magdolna

Álmaimban még

Álmaimban még visszaint, anyám,
majd könnyes szemmel továbbindul
az égi lajtorján,
hogy pirkadatra visszaérjen égi otthonába,
hol mennybéli angyalok hárfa muzsikája
csitítja fájó szívét,
mikor annak dobbanása értem zokog,
lelkét felőrlő éji magányába.

Ne szomorkodj, anyám, mert egy szép napon,
együtt fogunk szárnyalni a csillag-utakon,
s együtt érjük el azt a végtelen teret,
hol már semmi, de semmi nem lehet,
mely elválaszthatna két összezárt kezet,
ha arra hűségpecsétet égetett
a szíveinkbe helyet foglalt
Istenszeretet.

Kun Magdolna

Az öregekért

Úgy szeresd az öregeket, mint önnönmagadat,
hisz az idő nem kíméli ifjúságodat,
s egykoron te leszel, kinek hajlott lesz a háta,
kinek ezer ránc tapad szemei sarkába.

Úgy szeresd az öregeket, mint magát a gyermeket,
kit körülölel, simogat az anyai szeretet,
mert az öregek lelke olyan nagyon vágyja,
hogy mindig legyen valaki, ki életük vigyázza.

Úgy szeresd az öregeket, mint egy örömteli napot,
amit az Isteni hatalom ajándékul adott,
s majd úgy óvd őket bajban, gyötrő betegségben,
mintha te lebegnél a halál közelében.

Kun Magdolna

A nő

A nő megbocsát akkor is, ha bántják,
ha mássá nevelik, ha éppen átformálják,
mert a női szívet úgy alkotta Isten,
hogy benne legyen mindaz mi a férfiakban nincsen.

A nők olyanok, mint az igazgyöngyszemek,
melyek minden ékkőnél szebben fénylenek.
Csak akkor váltanak át, halványszürke színre,
ha kicsordul szemükből a fájdalomnak könnye.

Minden nő lélek egy édenkerti rózsa,
a másik nem vágyának örök bódítója,
mely csak akkor ontja igazán édes illatát,
ha férfitenyér érinti meg kitárult szirmát.

Kun Magdolna

Köszönöm anyám

Köszönöm, anyám, hogy ott voltál velem,
mikor bánat tört utat gyermekszívemen,
s mikor kamaszként hullottak a kínok könnyei,
mert nem gyógyultak csalódásom szilánksebei.

Köszönöm, hogy ott voltál, mikor a felnőttkori léptek,
szabad utat nyitottak a reménytelenségnek,
s annak a céltalan életnek, melynek minden egyes napja,
tovaröppent álmaim emlékét siratta.

Köszönöm, anyám, hogy otthont leltem nálad,
mikor biztonságra vágytak a hazafutó lábak,
s mikor elfutott mellőlem az a sok-sok vélt barát,
kik hazugságból szőtték az összetartozást.

Köszönöm, anyám, hogy neked mindig volt erőd
meghajolni a bánat és a szenvedés előtt,
s hogy te oly bátran éltél meg minden napot, évet,
mintha sosem rajzolt volna ráncot rád az élet.

Augusztus elején

Augusztus elején többször elmerengek,
s merengés közben arra gondolok,
egy nyárral kevesebb az a nagy egész,
amit a Jóisten nékem időmül adott.

Így könnyezve siratok el minden nyár-napot,
mert mindben volt valami maradandó szép,
mely átmelenget akkor is, ha a levélhulló ősz,
a tél deres útjának nyomdokába lép.

Augusztus elején csendesebb a szívünk,
megbékélten játssza a dallam-ütemet,
halk ritmusban dobban, lassulva zenél,
mint ki érzi, hogy a nyárral bevégeztetett.

Mert senki sem tudhatja mennyi nyár lesz még,
s azt hány és hány újabb évszak követi,
hisz elég egy nap, vagy tán egyetlenegy perc,
és sírunkra az időt már homok pergeti.

Kun Magdolna

Két Istenáldott ember

Két ember küzdött azért, hogy neked jó legyen,
s hogy mások gonoszsága meg ne sebezzen,
mert e két ember tudta, akit megsebez az élet,
önnön védelemre csak nagyon ritkán képes.

Két ember dolgozott, hogy te elérd azon álmot,
amire szíved és a lelked oly annyira vágyott,
s amiről méltán hihetted, hogy tán beteljesülhet,
ha lesznek, akik kitartással bírnak feletted.

Két ember volt olyan, ki sosem hagyott cserben,
akármerre mentél, ők hűn követtek ketten,
hiszen ők születésed perceiben megfogadták azt,
hogy halálukig egyengetik életutadat.

Két ember ejt könnyet érted, ha túlságosan nagy
a terveidet el-elsöprő emberáradat,
amelynek felbőszült ereje oly pusztítást végez,
hogy romba dönt mindent, mi láttatja a szépet.

Két Istenáldott ember várja, hogy néha-néha nap,
szülőházad, a régi otthont meg-meglátogasd,
és két karod, mint kicsiny gyermek, ölelésre tárd,
akkor is, ha majd vánszorogva lép anyád, apád.

Kun Magdolna

Menni kell tovább

Sosem hagytak itt minket, csak előbb elmentek,
azok kikből felénk áradt a jóság és a szeretet,
akik értünk éltek, értünk haltak, értünk éreztek,
szíveikbe belerejtett örök félelmet.

Tudjuk, hogyha időnk lejár mi is elmegyünk,
akárhogy is tiltakozunk, bárhogy könnyezünk,
mert egy napon mindenkinek menni kell tovább,
oda ahol vár minket a halhatatlanság.

Sosem hagytak el minket, csak előbb elmentek,
hogy legyen, aki vár majd minket, ha bevégeztetett,
és legyen olyan, ki ajtót nyit, és tárt karral fogad,
ha egyszer eléri léptünk az égi kapukat.

Kun Magdolna

A szépség belülről fakad

Idővel mikor lehervad arcunkról a fiatalos báj,
és megcsillan hajunkban néhány ezüstszál,
szomorúkká válunk, és olykor könnyezünk,
mert rájövünk, mily gyorsan fut el az életünk.

Pedig tudnunk kell, a szépség belülről fakad,
hiszen lelkünk ad arcuknak életsugarat,
hogy az a sugár akkor is ragyoghasson majd,
ha már túl közelről látszik a fényes túlsó part.

Ezért hát sose búsuljunk, sose bánkódjunk,
hisz aki minket szeret azoknak szépek maradunk.
akkor is, ha barna hajunk ezüstdértől ékes,
s akkor is, ha arcunk báját már ellopták az évek.

Kun Magdolna

Elment valaki

Félig ázott zsebkendőmön könnyek nyomai,
könnyek melyek azért hullnak, mert elment valaki,
Valaki, ki életemnek azon része volt,
mit a lélek és a tudat kincsként birtokolt.

Mikor elmegy tőlünk valaki, kit nagyon szeretünk,
sivár lesz a létünk, könny az életünk,
mert hiányuk és veszteségük oly mély sebet vág,
hogy belehal a szív, s az élni akarás.

Én megkérném a vén időt, hogy enyhüljön a kín,
mely kiengesztelhetetlen fájdalommal bír,
de tudom, bármily megtört szívvel is kérlelgetném őt,
nem hozhatná vissza a végleg elmenőt.

Kun Magdolna