Osvát Erzsébet

Meséltél és meséltél

 Velem voltál örömömben,
velem voltál bajban,
velem voltál, ha sírtam,
velem, ha kacagtam.

Meséltél és meséltél
igazakat, szépet,
kívántam, hogy a meséd
sose érjen véget.

Mit adtam én cserébe?
Te azt sose kérted,
de talán a két szemem
elárulta néked.

Öntözgetem

Öntözgetem rózsafámat,
De nem is hiába,
Anyáknapja ünnepére,
Kihajt minden ága.

Nyilik kelyhe rózsa szálnak,
Úgy tűzöm a kebelére
Az édes anyámnak.

Kis madárka szólj az ágon,
Gyönyörűen, szépen,
Ne legyen ma bánat az én
Jó anyám szivében. 

Édesanya

Hogy muzsikál,

dalol ez a szó!

És százféleképpen mondható:

Anyú! – kissé kényeskedő, kérő.

Anyucikám – kedvesen becéző.

Anyukám – oly gyengéd, simogató

Mama! – milyen panaszosan hangzó!

Kórus énekli a sok szólamot,

gyermekkórus, s te némán hallgatod

ennyi változatban drága nevedet –

egyet jelent mind: szeretet.

Ha itthon vagy...

Ha itthon vagy,
olyan jó nekem.
Szobánk is megszépül
hirtelen.

Vidám lesz minden:
a cserép virág,
a képeskönyvek
és Mica cicánk.

Tudom, nem lehetsz
mindig velem.
Hazavárlak mégis
szüntelen –

hangod hallani,
játszani veled,
megsimogatni
fáradt, szép kezed.

Osvát Erzsébet