Az anyákban van valami, ami alatta marad és fölébe emelkedik a józan észnek.

Az anyának ösztöne van!

            A teremtés végtelen és kiszámíthatatlan akarata él benne, az vezérli tetteit.           
Victor Hugo

LEGSZEBB ANYÁK NAPI  - ANYÁK, NAGYMAMÁK  - VERSEK GYŰJTEMÉNYE

ARANYOSI ERVIN

ALMÁSI MIHÁLYNÉ

ÁGH ISTVÁN

ÁMON ÁGNES

BARANYAI TIBOR

BENEDEK ELEK

BÓDI IRÉN

CSOPJÁK ATTILA

CSORBA PIROSKA

DEVECSERY LÁSZLÓ 

DONÁSZY MAGDA

DONKÓ LÁSZLÓ

DSIDA JENŐ

ERDÉLYI ILONA

FALU TAMÁS

FEINEK GYÖRGY

GERZSENYI LÁSZLÓ

GERZSENYI SÁDOR

IVÁNYI MÁRIA

JUHÁSZ LÁSZLÓ

KÁDÁR JÁNOS

KERNER MARIANN

KIBÉDI ERVIN

KUN MAGDOLNA

LÉTAY LAJOS

MENTOVICS ÉVA

NAGY FERENC

NADÁNYI ZOLTÁN

N. VORÁK JÓZSEF

ORGOVÁNYI ANIKÓ

Osvát Erzsébet

ÖLBEY IRÉN

PÁKOLITZ ISTVÁN

PÓSA LAJOS

RADNAY GÁBORNÉ

RAJKY MIKLÓS

SOMOGYI BARNABÁS

SOMOGYI GÁBORNÉ

SZABÓ LŐRINC

SZERENCSÉS JÁNOS

TAKÁCS IRÉN

TOMPA LÁSZLÓ

VARGA ERZSÉBET

VERES CSILLA

VASS-VÁRKONYI


ISMERETLEN SZERZŐ
NÉPKÖLTÉS

ANYÁK NAPI IDÉZETEK             AZ ANYÁK NAPJA TÖRTÉNETE

Köszönöm, hogy elviselted az elviselhetetlent. 

Hogy valamit teremtettél a semmiből. 

Hogy üres zsebekből is képes voltál adni. 

Hogy szerettél bennünket, mikor nem volt 

bennünk semmi szeretetre méltó. 

Köszönöm, hogy a lehetetlent is megoldottad egyetlen mosolyoddal. 

(Pam Brown)

"Ahány harmatcsepp hull

a sok virágszálra...

Annyi áldás szálljon

Az édesanyámra,

Az én jó anyámra!"

DSIDA JENŐ

 Hálaadás

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat.
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel,
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restell.

Áldott teste, lelke csak érettem fárad,
Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Köszönöm a lelkét, melyből reggel, este
imádság száll Hozzád, gyermekéért esdve.

Köszönöm a szívét, mely csak értem dobban
itt e földön senki sem szerethet jobban! –
Köszönöm a szemét, melyből jóság árad,
Istenem köszönöm az édesanyámat!

Te tudod, Istenem – milyen sok az árva,
Aki oltalmadat, vigaszodat várja.
Leborulva kérlek: gondod legyen rájuk,
Hiszen szegényeknek nincsen édesanyjuk!

Vigasztald meg őket áldó kegyelmeddel,
Nagy-nagy bánatukat takard el, temesd el!
Áldd meg édesanyám járását-kelését,
Áldd meg könnyhullatását, áldd meg szenvedését!

Áldd meg imádságát, melyben el nem fárad,
Áldd meg két kezeddel az édesanyámat!
Halld meg jó Istenem, legbuzgóbb imámat:
Köszönöm, köszönöm az édesanyámat!

ÉDESANYÁM

Karjának erős várfala mögött
Kicsiny életem boldogan pihen.
Ha szól, ha rám néz, ha megcsókolgat,
Arcom felderül, örvend a szívem.

Nem roskadozok gond terhe alatt,
Ő hordja mindazt nemes szívén,

Én csak bevárom csendben, boldogan
Amint sok jóval nyúl keze felém.

Dsida Jenő: Édesanyám keze

A legáldottabb kéz a földön,

a te kezed jó Anyám

Rettentő semmi mélyén álltam

Közelgő létem hajnalán;

A te két kezed volt a mentőm

s a fényes földre helyezett…

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Ez a kéz áldja, szenteli meg

A napnak étkét, italát

Ez a kéz vállalt életére

Gyilkos robotban rabigát,

Ez tette értünk nappalokká

A nyugodalmi perceket…

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Hányszor ügyelt rám ágyam mellett,

Ha éjsötétbe dőlt a föld,

Hányszor csordúlt a bánat könnye,

Amit szememről letörölt,

Hányszor ölelt a szent kebelre,

Mely csupa, csupa szeretet! –

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Ha megkondult az est harangja

Keresztvetésre tanitott,

Felmutatott a csillagokra,

Úgy magyarázta: ki van ott;

Vasárnaponként kora reggel

A kis templomba vezetett…

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Lábam alól, ha néha, néha

El is tévedt az igaz út,

Ujjaid rögtön megmutatták:

Látod a vétek szörnyü rút! –

Ne hidd Anyám, ne hidd hogy egykor

Feledni birnám ezeket!…

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

Oh, hogy igy drága két kezeddel

Soká vezess még, adja ég;

Ha csókot merek adni rája

Tudjam, hogy lelkem tiszta még.

Tudtam, hogy egy más, szebb hazában

A szent jövendő nem veszett! –

Add ide, – csak egy pillanatra, –

Hadd csókolom meg kezedet!

A legáldottabb kéz a földön

A te két kezed, jó Anyám!

Mindenki áldja közeledben:

Hát én hogy is ne áldanám?!

Tudom megáldja Istenünk is,

Az örök Jóság s Szeretet! –

Némán, nagy, forró áhitattal,

Csókolom meg a kezedet!

1924

TOMPA LÁSZLÓ

Anyám

Anyám könnye fürösztgetett
Ha az élet beszennyezett.
Az öröme napsugár volt,
Rajta volt az egész égbolt.
Az ő nyelve, anyanyelvem,
Az én élő örökségem,
Édesanyám én szeretlek,
S ma is szívből köszöntelek.

Anyák napjára

Bokrétát kötöttem
Jó anyám napjára,
Örül a bokrétám
Minden egyes szála.
S azt mondatja velem
Illatos virágom:
Legyen áldás az én
Édes jó anyámon.

Benedek Elek

Áldd meg Isten

Ki az, aki ápol
Születésem óta,
Testemet, lelkemet
A bajtól is óvja?
Ki tanított engem
Isten szent nevére,
S ha baj vagy bánat ér,
Ki ölel szívére?
Könnyes lesz a szemem,
Ha róla beszélek,
Az én édesanyám
Ez az áldott lélek.
És szívemnek nincs szebb
Kívánsága, vágya
Csakhogy őt az Isten

Ezerszer megáldja.

Benedek Elek

Édesanyám szeme


Olyan a te szemed,
Mint a nap az égen,
Őrködve kíséri
Minden kis lépésem.
Ragyogó sugarat
Szór minden utamra –
Őrködő szemedet
Felhő ne takarja.
Jóságos két szemed
Őrizőm, oltalmam:
Mint a fényes csillag
Mindig úgy csüng rajtam.
Jóságos két szemed
Könnyet ne hullasson,
Mint a fényes csillag
Mindig mosolyogjon.

Iványi Mária

 Nagyanyónak

Halkan, puhán
Szirom pereg
Simogatja
öreg kezed.
Piros szegfű
Halvány rózsa
Téged köszönt
Nagyanyóka.

Köszönöm Édesanyám
(Juhász László)

Szeretnék elmondani valamit,
de nem tudom.
pedig évek óta
magamban hordozom.
Szeretném elmondani
mind azt a szépet,
amit Édesanyám iránt érzek.

Hemzsegnek bennem
a szebbnél szebb szavak.
Kavarognak, mint a
megárad patak.
Ám hiábavaló
mind ez a bőség,
Tenyerem izzad,
elönt a hőség!
És csak ennyit motyog a szám:
Köszönöm, köszönöm Édesanyám.

Köszönöm,
hogy felnevelt és ápolt,
Hosszú betegségemben
is istápolt.
Sokszor erején felül
összegörnyedve,
Nem egyszer befelé
könnyezve,
Sokszor
jól sem lakhatott,
A szájától vonta meg
a falatot.
Nem gondolt önmagára
csak rám.
Köszönöm, köszönöm,
Édesanyám

            Rajky Miklós

              Anyáink 

                  Az anyai szívek
               A világon
                     A legszebben dobbanók.
                       Ezek a legszebb dallamok,
                  A legszentebb fohászok.
                   A szeretet, a törődés,
                   Mind-mind belőlük fakad,
                    Csak róluk mintázhatják meg
                    A szeretetszobrokat.
                    Meg az örömét,
                  Mikor magához öleli
                    Bármelyik gyermekét.
                   S mikor könny gördül le
                  Fáradt anyai arcán,
                 Mikor terheket cipel
                 Madárcsont vállán,
                   Mikor valami annyira fáj már,
                  Mégis földerül a lelke
                 Gyermeke láttán. 

                      S akár még ő maga az ifjúság,
                  Akár, ha töpörödött anyó már,
                              Akkor is a legnagyobb csoda
                              Az Anyaság.
                              Mert anya nem lehet gonosz.
                              Aki anya, az sohasem rossz.
                              Anyák szülték a világot,
                              Gondolj rájuk
                              És értük imádkozz.
                              Isten földi teremtői,
                               Isteni kincsek 
                              Lent a földön ők, itt.
                              Mikor elmennek végleg,
                              S felköltöznek az égbe,
                              Mikor itt az utolsó pillanat,
                              Mikor a testből a lélek
                              Örökre kiszakad,
                              Az anyai szeret akkor is
                              Velünk, értünk,
                              Végleg itt marad.
                              Az Anya a végtelen.
                              Áldd meg kérlek,
                              Áldd meg őket Istenem.

                                  

Donászy Magda

Nagyanyónak


Édes-kedves Nagyanyókám!
Anyák napja van ma!
Olyan jó, hogy anyukámnak
is van édesanyja.
Reggel mikor felébredtem
az jutott eszembe,
anyák napján legyen virág
mind a két kezembe.
Egyik csokrot neked szedtem,
odakünn a réten,
Te is sokat fáradoztál
évek óta értem.
Kimostad a ruhácskámat,
fésülted a hajamat,
jóságodat felsorolni
kevés lenne ez a nap.
Köszönöm, hogy olyan sokat
fáradoztál értem,
és hogy az én jó anyámat
felnevelted nékem.

Donászy Magda

 Ajándék

Színes ceruzával
rajzoltam egy képet,
anyák napján reggel,
Édesanyám néked.
Lerajzoltam én egy
aranyos madarat,
aranyos madárra
aranyos tollakat.
Elkészült a madár,
nem mozdul a szárnya…
Pedig hogyha tudna,
a válladra szállna.
Eldalolná csöndben
tenéked egy dalban,
amit anyák napján
mondani akartam.

Donászy Magda: Édesanyámnak 

 Te vagy a nap 
 fenn az égen. 
 Én kis virág 
 meseréten. 

 Ha nem lenne 
 nap az égen, 
 nem nyílna ki 
 a virág. 

 Virág nélkül 
 de szomorú 
 lenne ez a 
 nagy világ.

Donászy Magda: Anyák napján 

Tavaszodik, kis kertemben 
 kinyílik a tulipán. 
 Ragyognak a harmatcseppek 
 anyák napja hajnalán. 

 Kinyílott a bazsarózsa, 
 kék nefelejcs, tulipán, 
 neked adom anyák napján, 
 édes-kedves anyukám.

Donászy Magda: Anyák napja van ma

Üres a kis csóka fészek
Egy májusi reggel.
Az öt vidám csókagyerek
Tán világgá ment el.

Csóka mama szívdobogva
Keresgette őket,
De nem látták sem a nyuszik,
Sem a fürge őzek.

Jönnek! Szólt a kakukk,
Ki a legmesszebbre látott,
Kis csőrében mindegyik hoz
Egy-egy szál virágot

Hol voltatok? Szólt az anyjuk,
S megcsuklik a hangja.
Neked hoztunk virágot,
Mert ma van anyák napja.

Nadányi Zoltán

 Anyu

Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik,
minden bajom, gondom.
Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy anyu!
Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba kerül,
csak egy kiáltásba.
Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.
"Anyu! Anyu! Anyu!"
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van,
ilyen kis gyerekkel.
"Anyu! Anyu! Anyu!"
most is kiabálom,
most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.
Csak látni akarlak,
anyu fényes csillag,
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.
Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.

Takács Irén

Egy szívem van…

Ha száz szívem volna:
Mind érted dobogna,
Szelíd arcod mind a százban
Napfényként ragyogna.
Áldjon meg az Isten
Jártadban, keltedben.
Hová nézel a virág is
Ott nyíljék legszebben.
Nincs több, csak egy szívem,
Csak egyetlen egy van:
Ám, de százzal sem tudnálak
Szeretni már jobban.
A te neved zengi
Minden dobogása…
Szálljon reád édesanyám
Az Isten áldása!

Takács Irén

 Az édesanya

Ha beteg vagy, fáradt,

És ha gyötör a bánat,

Betakar, vigasztal,

Megveti az ágyad.

Szeresd ezért nagyon

Az édesanyádat!

Sokszor bizony rossz vagy,

Talán nem is láttad

Mikor a két szemén

Könnyek vontak fátylat.

Tiszteld ezért nagyon

Az édesanyádat!

Ő mindig gondol rád,

Megvarrja a ruhád,

Egész nap dolgozik,

Késő estig fárad.

Tiszteld, szeresd ezért

Az édesanyádat!

Gondolj mindig arra,

Hogy a legdrágábbat

Addig kell szeretni,

Míg melletted állhat.

Tiszteld, szeresd ezért

Az édesanyádat! 

Nagy Ferenc: Édesanyám

Van egy szó, van egy név ezen a világon,
Melegebb, színesebb, mint száz édes álom.
Csupa virágból van, merő napsugárból..
Ha ki nem mondhatod, elepedsz a vágytól.
Tisztán cseng, mint puszták estéli harangja,
Örömében sir az, aki e szót hallja.
Ártatlan kisgyermek, csöpp gügyögő hangja,
Amikor gőgicsél, mintha volna szárnya.
A amikor a szíved már utolsót dobban,
Ez az elhaló szó az ajkadon ott van.
Mehetsz messze földre, véres harcterekre,
Ez a szó megtanít igaz szeretetre.
Bánatban, örömben – ver az Isten vagy áld,
Hogyha elrebeged, már ez is imádság.
És ha elébed jön könnyes szemű árva,
E szóra felpattan szíved titkos zárja.
Drága vigasztalás ez a a szó, ez a név,
Királynak, koldusnak menedék, biztos rév.
Te vagy legboldogabb, nem gyötörnek gondok,
Ha keblére borulsz és el kinek mondod?
S ha szomorú fejfán olvasod e nevet,
Virágos sírdombon a könnyed megered.
Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.
Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: anyám, édesanyám.

Szabó Lőrinc

Áldás a szülőkre

Van hely, hol minden kicsi széken
Nevetve ültem egykoron.
S tipegő léptem, gügyögésem
Mosolyt rajzolt az arcokon.
Van ház, ahova tartozom,
Más otthonba sohse térek,
Bármely családhoz, minden házba
Csak, mint idegen, úgy lépek.
Valakiket: a szüleimet
Eléggé meg nem áldhatom,
Valakinek, ha százszor élek
Adósságom le nem róhatom.

Szabó Lőrinc
Már megjöttünk e helyre


Már megjöttünk e helyre,
Anyák köszöntésére,
Anyám légy reménységgel,
Köszöntlek békességgel.

Amennyi a zöld fűszál,
Égen ahány csillag jár,
Májusban a szép virág,
Annyi áldás szálljon rád.

Szabó Lőrinc
Jó anyámnak


Jó anyámnak két kezére
Csókjaimat hintem én,
Ezzel a két dolgos kézzel,
Áldd az Isten amíg él,
Jó anyámnak két kezét,
Álld meg Isten jó szívét,
Két kezét, jó szívét,
Áldd meg Isten amíg él,
Amíg él.
Ez a két kéz estenként
Hogyha gond, bú, baj elér,
Elsimítja homlokodról
A búbánat fellegét.
Jó anyámnak két kezét,
Áldd meg Isten jó szívét.
Két kezét, jó szívét,
Álld meg Isten amíg él,
Amíg él.

Szabó lőrinc
Este

Mielőtt nyugodni mennél
Imádkozzál gyermekem.
így szól jó anyám szelíden
minden este én nekem.
Imám elvégezve szépen
Jó anyám megdicsér,
Homlokomra adja csókját
És aztán nyugodni tér.
De én nem, én kezeim még
Jobban összekulcsolom,
S hálás szívvel jó anyámért
Istenhez imádkozom.

Szabó Lőrinc
Köszöntő

Egy kis verset súgott nekem
A szerető szívecském,
Megtanultam s el is mondom
Édesanyák ünnepén.
Reggel imám azzal kezdem,
Este azzal végzem,
Az én édes jó anyámat
Áldd meg s tartsd meg Isten.

Szabó Lőrinc
Nem tud úgy szeretni

Nem tud úgy szeretni a világon senki
Mint az édesanyám tud engem szeretni.
Akármit kívántam megtette egy szóra,
Még a csillagot is reám rakta volna.
Mikor a faluban iskolába jártam,
Rendesebb egy gyerek nemigen volt nálam.
El nem tűrte volna o azt semmi áron,
Hogy valaki nálam szebb ruhába járjon.
Éjjel – nappal őrzött mikor beteg voltam,
Magát nem kímélte, csak értem aggódott.
Mikor felgyógyultam, fáradt két szemében
Öröm könnynek égtek, s csókolva becézett.
Én Istenem áldd meg, őrizd az anyámat,
Viszonozhassam én ezt a nagy jóságot.
Lássak a szemében boldog örömkönnyet,
Ne lássam én soha búsnak, szenvedőnek.

Csorba Piroska: Mesélj rólam

Mesélj anya,
milyen voltam,
amikor még kicsi voltam?
Az öledbe hogyan bújtam?
És tehozzád hogyan szóltam,
amikor nem volt beszédem?
Honnan tudtad, mit kívánok?
Megmutattam a kezemmel?

Mesélj rólam!
Hogy szerettél?
Engem is karodba vettél,
meleg tejeddel etettél?
Akárcsak a testvéremet?
Gyönyörködtél akkor bennem?
Úgy neveztél: kicsi lelkem?

És amikor még nem voltam,
a hasadban rugdalóztam,
tudtad-e, hogy milyen leszek,
milyen szépen énekelek?
Sejtetted, hogy kislány leszek?

Mesélj anya,
mesélj rólam!
Milyen lettem,
amikor már megszülettem?
Sokat sírtam
vagy nevettem?
Tényleg nem volt egy fogam sem?

Ha én nem én lettem volna,
akkor is szerettél volna?

Ámon Ágnes: Anyák napjára

Ébresztem a napot, hogy ma szebben keljen.
Édesanyám felett arany fénye lengjen.

 Ébresztem a kertet, minden fának ágát,
 Bontsa ki érette legszebbik virágát.

Ébresztem a rigót s a vidám cinegét,
 dalolja mindegyik legszebbik énekét.

Ébresztem a szívem, forróbban dobogjon,
 az én Édesanyám mindig mosolyogjon!

Kibédi Ervin
Ahogy a napok rövidülnek.

Ahogy a napok rövidülnek
Úgy érzem mintha köd borulna rám,
Ahogy az éjjelek lehűlnek
Mind gyakrabban jut eszembe anyám.

Mit oly sokszor elhalasztottam
Elmondanám, mert úgy érzem, hogy vár
Jóvá tenném mit mulasztottam,
De nem lehet, mert Ő már messze jár.

Ó mennyi mindent nem tettem meg!
Még nem késő, te még megteheted
Megőszülve is maradj gyermek
Mondd meg neki mennyire szereted.

Két keze érted dolgozott csak
Mindennél jobban szeretett
Az éjet is nappallá téve
Óvott téged és vezetett
Míg lehetett, míg lehetett.

Most vár valahol megfáradtan
Nem kér sokat csak keveset
Hát szaladj hozzá, mondj egy jó szót
Egy vigasztaló kedveset
Tán még lehet, tán még lehet.

Amit akkor elfelejtettél
Talán még jóvá teheted
Hát menj, rohanj és simogasd meg
A téged védő két kezet
Amíg lehet, amíg lehet.

A szíve érted dobogott csak
Amíg belebetegedett
De Ő titkolta nem mutatta
Nem mondta el; hogy szenvedett
Csak mosolygott és nevetett.

S ha olykor nagyon elfáradtál
Ő hozta vissza kedvedet
Ő tanított beszélni téged
Nyitogatta a szemedet.
Mert szeretett, úgy szeretett.

Bárhol is vagy, hát fordulj vissza
Az ember másként nem tehet
És csókold meg amíg nem késő
Azt az áldott édes szívet
Ha még lehet, ha még lehet.